Stoner

 

Stoner az első könyvem volt John Williamstől, de azt gondolom, nem az utolsó. 

Rá kell jöjjek, mennyire szeretem egy férfi nézőpontból megírt történeteket. Jó néha az ő nézőpontjukból látni a világot. Csendesen, egyszerűen.

A történet egy fiktív életrajzi regény a századforduló utáni időkből, melyben John Stoner életét ismeri meg az olvasó.  Egy átlagember, aki lehetne bármelyikünk.

Stoner egy amerikai tanyán nő fel szülei egyetlen gyermekeként, majd agrár egyetemre megy. Szülei nagy álma, hogy visszatérve átvegye és felvirágoztassa a családi gazdaságot. Élete nem mondható könnyűnek, hisz rokonai koszt és kvártélyért cserébe fogadták be, így az egyetem mellett keményen dolgozik. A nyári szünetben, pedig otthon segít. 

Élete nagy fordulópontja, amikor másodévben kötelezően irodalmat tanul, és rájön, hogy őt igazán ez érdekli. Átiratkozik angol irodalom szakra, anélkül, hogy a szüleinek szólna erről. 

Ez az a pont, ahonnan beszippant a regény. Az író zseniálisan ír átlagos szürke hétköznapokról, unalmas mindennapokról, az életről. 

Érdekes volt olvasni olyan szempontból, hogy egy-egy lépés, lelki vívódás merre vihet el egy életet. Vajon lehet-e változtatni, érdemes-e? Vagy erre csak később jön rá az ember? 

Női szemmel érdekes volt látni, milyen egy kapcsolat, egy házasság férfi szemmel. Hogy birkózik meg egy férfi a nehézségekkel. 

Stonert haláláig kísérjük végig a történetben, hogy aztán tovább gondolkodtasson. 

Szomorú történet, happyend nélkül. Mégis magával ragadó.

Egy közülünk

Clara Dupont-Monod könyve nem tudom már, kinek az ajánlásával érkezett meg hozzám. De az biztos, hogy mióta elolvastam, azóta velem van. Emlékszem, próbáltam lassan olvasni, és végig vártam valami csodára. 

Az Egy közülünk című könyvében nagyon nehéz témát tár az olvasó elé a szerző. Egy súlyosan fogyatékos gyermek születik egy családba, ahol a nagyobbacska fiú 9 éves, a húga pedig 7 éves. Ez a szabálytalan gyermek soha nem fog tudni rendesen ülni, vagy járni, és a felnőttkort sem fogja megélni. Mégis mindenkit megváltoztat.

A szülőkre, és tulajdonképp az egész családra óriási teher nehezedik. Mindenki figyelme a kicsin van, körülötte forog. Ebbe a helyzetbe ki-ki másként tud beleállni. Három perspektívából tudja meg az olvasó, ki hogy éli meg ezt a nagy feladatot. Igazi csavar a történetben, hogy vajon ki a 3. mesélő? 

A legnagyobb fiú testvér úgy vigyáz a kistestvérre, mint egy anyatigris. Barátait hanyagolja emiatt, és szinte várfalat épít maga köré. Minden erejével azon van, hogy szüleinek segítsen, amiben tud.

Ezzel ellentétben a lánytestvár, a másodszülőtt haragszik a kicsire: egyrészt, mert a bátyját elrabolta tőle, másrészt pedig a szüleit is. Felbontotta a családi egyensúlyt. Haragot és undort érez a kicsivel szemben. Szerencsére van egy nagymamája, aki látja ezt, és ő lesz a kislány mindene. Ő kell, hogy ez a kislány túlélje.

Aztán eljön a nap, amikor a sérült gyermek meghal. Erre készült tulajdonképp a család, mióta megtudták, hogy menthetetlen. Az ő elvesztése is átformálja a családtagokat, akik már rég nem azok, akik egykoron voltak. 

A harmadik beszélő pedig az új fiú testvér, a 4. gyermek, aki a fiú halála után született. Vajon milyen érzés valaki helyére érkezni, és az árnyékában élni? 

Gyönyörű történet családról, boldogságról, összetartásról, gyászról, alkalmazkodásról, ... (és még sok-sok mindenről).

 Egy életre szóló olvasmány Anyáknak, Apáknak, Nőknek, Férfiaknak!

Újjászületés

 

Ha olvasok egy szerzőtől valami jó könyvet, utána biztos keresek másikat tőle. Margaret Mazzantini ezen könyvét a Ne mozdulj! után olvastam. 

A téma itt is hasonló. Mit meg nem tesz egy nő azért, hogy gyermeke lehessen.

"Csak egyszer kérdezte meg, hogyan született. Harmadik általánosba járt, egy házi feladathoz kellett. Papírragasztóval egy kartonlapra ragasztottuk az újszülöttkori fényképét. "Mit írjak oda, anyu?" Le kellett írnia a születése történetét, és természetesen engem faggatott. Felálltam, kinyitottam a hűtőt, kivettem egy szelet húst. Háttal állva válaszoltam... kitaláltam valami mesét, miközben a hideg húsdarabot forgattam a kezemben. Aztán megláttam a házi feladatát a többi gyereké mellett, a nagy év végi iskolai tablóra ragasztva. (...)"

 A történet Olaszországból a boszniai háború borzalmaiba viszi az olvasót. 

Többször tartottam ott, hogy abbahagyom az olvasást, nem bírom...  (Egyébként sem olvasok vagy nézek semmi háborús történetet- nem bírom.) Aztán valami mégis ott tartott. Megérte, mert az utolsó 50 oldalon jön a történetben egy akkora csavar, ami teljesen letaglózott. Hogy lett-e a végén feloldozás? Nem tudom eldönteni.

Mindenesetre, akinek eddig ajánlottam olvasásra, nagyon gyorsan kiolvasta, és hasonlóan tetszett a történet az írónő másik könyvével együtt. 

Ne mozdulj!

 

A tavaly nyári olvasmányaim egyik LEGje Margaret Mazzantini Ne mozduj! című könyve. 

Már nem tudom, honnan jött a könyv ötlete... Mióta elolvastam velem van. Nem tudok úgy beszélni róla, hogy a torkomban ne legyen egy nagy gombóc.

A történet azzal kezdődik, hogy egy lány motoros balesetet szenved, és a sebész apa a folyosón várja a műtét kimenetelét. Közben visszaemlékezik, milyen körülmények, élethelyzetek vezettek ahhoz, hogy egyszem leánya a világon van. 

Elgondolkodtató, és egyben felkavaró történet arról, hogy mit adnánk vagy nem adnánk azért, hogy a világ legnagyobb csodájának, saját gyermekünknek életet adjunk? Hány és hány sorsfordító esemény alakítja egy-egy ember sorsát? 

A könyv érdekessége számomra, hogy egy férfi szemén keresztül látjuk az életet. A könyv középpontjában a férfi felelősségvállalás, a férfi szerep rajzolódik ki. 

A könyvből film is készült, ami sajnos nagy csalódás volt számomra és a könyvet olvasott férjem számára is. A könyvnek sokkal több mondanivalója van , mint a filmben kidomborított, eltúlzott jelenetek.

A két csillag

 

Samuel Allo vándor mesemondó összegyűjtött meséiből egy éve hallottam először a nagylányom bizonyítványosztásakor. Az osztálytanítójuk leült a foteljába, és belekezdett. Néma csend lett, amilyet már rég nem tapasztaltam. A történet színei, illatai, érzései magával ragadtak. Akkor, ott, megállt az idő. Pont úgy, ahogy azt a mesegyűjtő tervezte:

" Számtalan alkalmat találtam arra, hogy egy fedél alá, egy asztal köré, egy tűz mellé gyűjtsem össze az embereket, akárcsak a régi időkben: beszélgetni, mesélni, énekelni, táncolni. Családokat, szomszédokat, iskolai osztályokat, gyerekeket, felnőtteket, ... "

A könyvet a kezembe véve elvarázsoltak  Szimonidesz Hajnalka festményei, melyek sokszor transzparens papírra nyomtatott lábnyomokkal kelnek életre. 

Ebből a 7 meséből szoktam magam is válogatni a tanítványaimnak különleges alkalmakra. Mert elvarázsolnak, utaztatnak, megnyugvást adnak, lelket melengetnek.

Kerek erdő, esztendő

 

"Kerek erdő, esztendő,

Hóban- sárban fetrengő,

Virágokat lebbentő,

Csillagfényben derengő.

Mesél bűvös berkekről,

Kristályvizű csendekről,

Te légy benne hempergő,

Mókusokkal csellengő!"

Gyönyörű erdei böngészőt mutatok be, mely mindenki szívébe rögtön belopja magát. 

Az erdei állatok életét kísérjük végig egy éven át. Tavasszal ébredezik az erő, megismerkedhetünk az itt lakó állatkákkal, és otthonaikkal. Itt iskolába járnak az állatok, nyuszi születésnapot ünnepelnek, pancsolnak a tóparton, vagy épp piknikeznek. A téllel záródik az év, ekkor leesik az első hó, ünnepelnek, majd álomra hajtják fejüket az erdő kisebb nagyobb lényei. Igazi idill. 

A gyönyörűen illusztrált képeken  keresgélni is lehet (ezt sárga pontocskák jelzik). Én számoltattam a gyermeket, vagy történetet találtunk ki közösen egy-egy képhez. Rajzolásra, másolásra is kedvet kaptak a lányok, így mindenki találhat benne kedvére valót. 

Az élet játéka

 

Szeretnéd az életet derűsebben látni? Mindenben csak a jót?

Tálcán kínálom ehhez a receptkönyvet Eleanor H. Porter tollából. 

Pollyanna a kis árva édesapjától tanulta ezt a nagyszerű játékot, amit egész életén át játszott. Ő persze még szívében és lelkében őrizte azt a gyermeki jóságot, naivságot és jóindulatot, amit felnőve a felnőttek világa kiöl az emberből. 

De tudat alatt ez a gyermek ott van még bennünk, csak segíteni kell felszínre juttatni. "Ebben a kis regényben nem a felnőttek világa öli meg a gyermekit, hanem fordítva: egy hús- vér gyermek hódítja meg varázsával a felnőttek állig begombolkozott világát - szinte játszva."

A könyv mondanivalója nem több, minthogy örömre és boldogságra születtünk erre a világra.

Farkasok Erdeje

 

Rég volt ilyen klassz könyvünk, amit felolvasunk esténként. Annette Moser két farkastestvérről szóló története letehetetlen.

Egyaránt leköti az 5 évest és a 11 évest, a lányokat éppúgy, mint a fiúkat. (Nándi fiam szerette volna a könyvet egy idő után elvinni, és egymaga, kb. két szusszra kiolvasni, ami rá jellemző- nem engedtem, mert ritka manapság az ilyen könyv, mely az egész családot összehozza.)

Tara és Lupó testvérek, mióta az eszüket tudják együtt vannak, elválaszthatatlanok. A falkában melegség és szeretet veszi őket körül, többi testvére is szemmel tartja őket. Így fedezik fel a Farkasok Erdejét, míg egy nap meg nem jelenik egy idegen farkas, aki azt állítja, hogy ő Lupó apja, a fiáért jött. A kölykök menekülnek, nehogy elszakítsák őket egymástól és ezzel veszi kezdetét az igazi élet kalandjai, megpróbáltatásai.

A szerző olyan zseniálisan ír, hogy a könyv végéig izgulunk a kis farkasokért, az érdeklődés sehol nem lankad. Érdekessége a könyvnek, hogy néhol a levegőben köröző varjak szemszögéből látjuk az eseményeket.

A történet végére érve viszont meg kell állapítsam, hogy igazából alig volt cselekménye a könyvnek. Legalábbis külső cselekmény, lelki annál több. Vajon hogy éli meg valaki, ha rájön, hogy akit a szüleinek és testvéreinek hitt, nem is azok? Ki is ő valójában? Hol akkor a helye? Hogy lesz ezentúl tovább? 

Sok estén volt velünk a két farkaskölyök története, így volt idő feldolgozni. Azt hiszem, ha örökbefogadott gyermekem lenne, ezzel a történettel segítenék neki az előjövő érzéseit megbeszélni, feldolgozni.

Családi olvasó: Mirabáj csodálatos világa

Családi olvasó: Mirabáj csodálatos világa:   "Erdőn, völgyön, hegyen át, elhagyva e Föld zaját" összebújtunk Katicámmal, hogy elolvassuk Mirabájt.  Nevesincs egy fénylő csil...

Mirabáj csodálatos világa

 

"Erdőn, völgyön, hegyen át,

elhagyva e Föld zaját" összebújtunk Katicámmal, hogy elolvassuk Mirabájt. 

Nevesincs egy fénylő csillag, hol megszületett Mirabáj.

Érsek- Obádovics Mercédesz színes könyvecskéje egy rímes mese, mely egy angyali kislány megszületését, a mérföldkövet jelentő 7. születésnapot és az élet ajándékait bájosan, dinamikusan, légiesen meséli el- már ha létezik ilyen, ugyanis a felolvasás közben engem ilyen érzetek jártak át. 

Sorban érkezik a sok rokon, barát, hogy felköszöntse Mirabájt.

                                                         

Megtapasztalhatjuk az élet szeretetét, körforgását, a csodákat, melyek körülvesznek, és a család óvó, ölelő, biztonságot és növekedési lehetőséget rejtő mivoltát. A főszereplővel együtt megtanulhatjuk, milyen óriási ereje van a szavaknak, melyeket másokban elültetünk, hogy a környezetünk olyan, amilyenné mi magunk alakítjuk.

Minden egy kis maggal kezdődik. Ez a mag maga az élet, magában hordozza mindennek és bárminek a lehetőségét. 

7. születésnapra kiváló választás!

A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló

Ismét egy olyan könyv került a kezembe, aminek a könyvespolcunkon a helye, hogy ha úgy érezzük bármikor belelapozhassunk. A szerző Charlie Mackesy is azt javasolja, nyissuk ki ott, ahol tetszik, és olvassunk belőle annyit, amennyi jólesik. 

Mutatok egy oldalt. Nektek mi/ki jut róla eszetekbe?

Nektek is A kis herceg? 

A könyv tulajdonképp nem egy történet, hanem a négy barát gondolata. Olyan gondolatok, amelyek sokáig elkísérnek bennünket. Velünk vannak, dolgoznak bennünk. Rengeteg olyan kételyünkkel találkozunk, amiket eddig talán meg sem fogalmaztunk magunknak. A könyv segít önmagunk elfogadásában, és megerősít abban, hogy nem kell folyton tökéletesnek és különlegesnek láttatnunk magunkat- anélkül is azok vagyunk, csak észre kell vennünk.

A négy szereplő egymáshoz fűződő kapcsolatát végtelenül gyengéden, meghitten ábrázolja a szerző. Sokszor nincs is szükség szavakra, a képek önmagukért beszélnek. 

Az illusztrációk amilyen egyszerűek, olyan nagyszerűek.

                     

                                       

Érdekes, hogy milyen szokatlan helyzetben olvastuk. Terveztem, hogy hogy is kéne "tálalni" egy ilyen könyvet a gyerekeknek, aztán csak jött. Ültem az étkezőasztalnál, és elkezdtem hangosan olvasni, magamnak. A gyerekek pedig lassan szállingóztak az asztal köré a ház szegleteiből. Leültek, közben persze a kezükben valamivel foglalatoskodtak. Aztán mindenki mögém jött, látni akarta a képeket. Volt olyan, amit többször is fel kellett olvasnom, mert kérték. Néha nevettek, elmélkedtek, és addig senki nem ment tovább a dolgára, míg ott azokban a szent percekben a végére nem értünk a könyvnek. Mert tudom, hogy ott akkor az idő állt, és a varázslat körülvett bennünket. A felolvasott szavak közt ült a csend, a figyelem, és a szeretet.