2018. április 3., kedd
Lengemesék
A jó dolgok sokszor váratnak magukra.
Berg Judit ezen könyvével is pont úgy voltam, mint sok mással (amik persze utólag a legjobbaknak bizonyultak), azaz kacsintgatott a könyvtár polcáról.
Nem tetszett a főhős, ez a kis zöld emberpalánta. Aztán tavaly tavasszal látom, hogy mozifilm készült a könyvből. Na gondoltam, akkor biztos valami különleges történetről van szó. Hazahoztam ...
Nándival kezdtük ízlelgetni: először a belső borító térképét, és a szereplőket nézegettük, ismerkedtünk velük, és ismét csak nézegettük őket.
Aztán belekezdtünk ... és elkapott minket a hév ... Szárnyaltunk Füttyös Vilkóval együtt. Mi is ott éltünk a nádasban, beszippantott a könyv, a történet...
Nem tudom, melyikünk várta jobban, hogy olvassuk. Egyszerre több fejezetet. Néha körömrágva, aggódva.
Emlékszem, egyik este a férjem mesélte el az utolsó két fejezetet az egyik részből, míg én a kicsit altattam. Reggel első dolgom volt, hogy a könyvvel elvonultam a mellékhelyiségbe (ott legalább legálisan olvashatok bizonyos szükségletekre hivatkozva), és elolvastam mindkét részt, amiről lemaradtam.
A tavaszi rész azt mondanám, hogy a bekezdés, a bemutatás, a függővé válás melegágya.
A nyár ezek után a legmozgalmasabb, a legjobb szerintem.
Az ősz a készülődés jegyében telt, kicsit langyosabb volt, míg
a tél igazi meglepetéseket és happy end-et tartogat.
Nem emlékszem, hogy bármely könyv, amit a gyermekeimnek olvastam fel, ennyire tetszett volna. Persze sajnos csak Nándit érdekelte a történet, a lányokat nem. (Úgy veszem észre, hogy Berg Judit sorozatremekei inkább fiúsak, de cáfoljon meg az, aki ezt máshogy érzékeli!)
A történet után a többi kiadvány, mint Lengekalendárium, vagy Lengeszakácskönyv nem érdekelt minket. A foglalkoztatókat sem szereti a fiam, merthogy az is létezik.
A filmet sem néztük meg direkt, mert nem szeretném, ha az én fejemben és Nándi buksijában kialakított kép, más elképzelése miatt csorbulna. Ez így jó, így maradjon bennünk.
Összegezve elmondhatom, hogy nálunk ✩✩✩✩✩ az értékelésünk. Idén pedig ismét el fogjuk olvasni!!!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése