Ismét egy olyan könyv került a kezembe, aminek a könyvespolcunkon a helye, hogy ha úgy érezzük bármikor belelapozhassunk. A szerző Charlie Mackesy is azt javasolja, nyissuk ki ott, ahol tetszik, és olvassunk belőle annyit, amennyi jólesik.
Mutatok egy oldalt. Nektek mi/ki jut róla eszetekbe?
Nektek is A kis herceg?
A könyv tulajdonképp nem egy történet, hanem a négy barát gondolata. Olyan gondolatok, amelyek sokáig elkísérnek bennünket. Velünk vannak, dolgoznak bennünk. Rengeteg olyan kételyünkkel találkozunk, amiket eddig talán meg sem fogalmaztunk magunknak. A könyv segít önmagunk elfogadásában, és megerősít abban, hogy nem kell folyton tökéletesnek és különlegesnek láttatnunk magunkat- anélkül is azok vagyunk, csak észre kell vennünk.
A négy szereplő egymáshoz fűződő kapcsolatát végtelenül gyengéden, meghitten ábrázolja a szerző. Sokszor nincs is szükség szavakra, a képek önmagukért beszélnek.
Az illusztrációk amilyen egyszerűek, olyan nagyszerűek.
Érdekes, hogy milyen szokatlan helyzetben olvastuk. Terveztem, hogy hogy is kéne "tálalni" egy ilyen könyvet a gyerekeknek, aztán csak jött. Ültem az étkezőasztalnál, és elkezdtem hangosan olvasni, magamnak. A gyerekek pedig lassan szállingóztak az asztal köré a ház szegleteiből. Leültek, közben persze a kezükben valamivel foglalatoskodtak. Aztán mindenki mögém jött, látni akarta a képeket. Volt olyan, amit többször is fel kellett olvasnom, mert kérték. Néha nevettek, elmélkedtek, és addig senki nem ment tovább a dolgára, míg ott azokban a szent percekben a végére nem értünk a könyvnek. Mert tudom, hogy ott akkor az idő állt, és a varázslat körülvett bennünket. A felolvasott szavak közt ült a csend, a figyelem, és a szeretet.
