Emlékeztek még Méhész apó meséjére gyermekkorotokból? Bevallom, én teljesen elfelejtettem, így mikor a Méheskönyvről írtam korábban, egy kedves méhész ismerősöm ajánlotta figyelmembe. A könyvecske Esztergár Pál tollából született 1988-ban.
A méhek csodálatos életével ismerkedhetünk meg Méhész apó és unokái (Palkó és Kató) segítségével. A bevezető után januártól decemberig tartogat számunkra újabb és újabb információkat minden egyes fejezet.
Megtudhatjuk, mi is a propolisz, a méhpempő vagy, hogy készül a lépes méz? Vagy miért rak a méhkirálynő naponta több ezer petét?
A méhek legnagyobb ellenségeit is megismerhetjük az egerek és a darazsak személyében. (A gyerekeknek ez a csata jelenet tetszett a legjobban.)
Az év vége felé ahogy a méhek behúzódnak kaptárjaikba, úgy húzódik be az ember is a házába, és számára csak akkor érkezik el az éves munka gyümölcsének élvezete mézeskalács, lekvárok és szörpök formájában. Merthogy Méhész apóéknál a tartósítás is mézzel történik cukor helyett.
Ez nekem is nagyon felcsigázta a fantáziámat, így ismét olyan Olvasó(k) jelentkezését várom, akinek a méz ilyen felhasználásával is van tapasztalata.
Az illusztrációk békebeliek Rusz Lívia nyomán. (Többek között a Csipike sorozat is általa kelt életre.) Az egész oldalas képek színesek, míg a kisebbek fekete-fehérek. Így legalább láthatják gyermekeink is, milyen volt az élet a színes nyomtatás előtt.
Már pár fejezet után is teljesen beleélték magukat a gyerekek (főleg Nándi) a méhes történetbe: az elmúlt szombat délelőtt főzés közben zümmögésre lettem figyelmes, illetve, hogy a gyerekek a legókat szín szerint a nappali egyik végéből a másikba hordják. Kérdésemre, hogy miért csinálják, ez volt a válasz:
- Hát nem látod anya?! Méhek vagyunk és virágport gyűjtünk. Azt szállítjuk a kaptárba. Ebből lesz a méz.
Már ezért megérte elolvasni. Bánom, hogy nem fotóztam le őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése