Stoner az első könyvem volt John Williamstől, de azt gondolom, nem az utolsó.
Rá kell jöjjek, mennyire szeretem egy férfi nézőpontból megírt történeteket. Jó néha az ő nézőpontjukból látni a világot. Csendesen, egyszerűen.
A történet egy fiktív életrajzi regény a századforduló utáni időkből, melyben John Stoner életét ismeri meg az olvasó. Egy átlagember, aki lehetne bármelyikünk.
Stoner egy amerikai tanyán nő fel szülei egyetlen gyermekeként, majd agrár egyetemre megy. Szülei nagy álma, hogy visszatérve átvegye és felvirágoztassa a családi gazdaságot. Élete nem mondható könnyűnek, hisz rokonai koszt és kvártélyért cserébe fogadták be, így az egyetem mellett keményen dolgozik. A nyári szünetben, pedig otthon segít.
Élete nagy fordulópontja, amikor másodévben kötelezően irodalmat tanul, és rájön, hogy őt igazán ez érdekli. Átiratkozik angol irodalom szakra, anélkül, hogy a szüleinek szólna erről.
Ez az a pont, ahonnan beszippant a regény. Az író zseniálisan ír átlagos szürke hétköznapokról, unalmas mindennapokról, az életről.
Érdekes volt olvasni olyan szempontból, hogy egy-egy lépés, lelki vívódás merre vihet el egy életet. Vajon lehet-e változtatni, érdemes-e? Vagy erre csak később jön rá az ember?
Női szemmel érdekes volt látni, milyen egy kapcsolat, egy házasság férfi szemmel. Hogy birkózik meg egy férfi a nehézségekkel.
Stonert haláláig kísérjük végig a történetben, hogy aztán tovább gondolkodtasson.
Szomorú történet, happyend nélkül. Mégis magával ragadó.
