Miért nem került ez a könyv korábban a kezembe?! Mondjuk úgy az első gyermekünk születése előtt? - Ezzel a fantasztikus könyvvel kapcsolatban folyamatosan ezt érzem. Loránd születése előtt olvastam. Kétszer is!
Jean Liedloffnak lehetősége volt a venezuelai jekána indiánok közt eltölteni egy kis időt, ami olyan csodálattal töltötte el, hogy 3 évig maradt köztük.
Az a bámulatos derű, nyugalom és harmóniai, ami a törzs mindennapjait jellemzi a sorokon keresztül az olvasóhoz is eljut.
A szerző arra a kérdésére keresi a választ, hogy vajon az indiánok miért boldogabbak a civilizált társadalmak embereinél?
Ennek a kérdésnek a megválaszolásához egészen kisgyermekkorig kell visszamenni, ahonnan minden indul.
"A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik, és folyamatosan karban, illetve hordozókendőben tartják. Az újszülöttet nem hagyják egyedül akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban tartott csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van. A csecsemő, majd később a kisgyermek is az édesanyával - vagy édesapával, nagymamával, testvérrel - van nappal, éjjel pedig az anya mellett alszik."
A könyv elolvasása után tudatosan próbáltam a negyedik gyermeknek hasonló közeget biztosítani, így szinte mindig rajtam volt kendőben, a babakocsit alig használtuk (és nem is szerette). Aludni még most is mellettem alszik, kiságyat nem használunk (leesésgátló funkciót tölt be az ágy mellett) - persze az ágymatracot a földre kellett volna tenni, így ez a veszély is jekánásan lett volna megoldva, de ez csak most jutott eszembe.
Evés terén minden gyermekemnek biztosítottam a szükségleteinek megfelelő szopizást, így most ez annyiban egészült ki, hogy a hozzátáplálást a 9. hónapig el sem kezdtem. Ekkor sem fogadta el a baba, de nem estem kétségbe, lassan ez is kialakult. Nem csináltam belőle problémát.
"Hátránya" annyi volt a dolognak, hogy mivel a családtagok dolgoznak, tesók oviba jártak, így főleg velem volt a baba (az indiánoknál ugye egész nap ott van a család többi tagja is körülötte). Mindig én hordoztam. Így aztán 14 hónapos koráig csakis én kellettem, csak nálam vigasztalódott meg, én voltam az egyedüli bázis. Aztán ahogy a család többi felnőtt tagjával kialakult a bizalom nála, úgy kezdte kóstolgatni a szilárd ételeket.
A könyv elérhető pdf formátumban, keressetek rá, ha el szeretnétek olvasni. Remélem megtetszett! 😃
A könyv elérhető pdf formátumban, keressetek rá, ha el szeretnétek olvasni. Remélem megtetszett! 😃
ui.: A könyvvel együtt a cikk formátuma is marad ilyen rendhagyó, mert nem tudom egységesíteni. Valamiért nem akarja/engedi. Sorry.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése