Valami könnyed olvasmány volt a célom, mikor a kezembe vettem Ugron Zsolna 2010-ben megjelent könyvét, ami mára új "ruhába" bújt. (Szerintem ez a külső inkább illik a sztorihoz.)
Mielőtt elolvassátok, kritikákat ne olvassatok róla, mert csak befolyásol. (Lehet ezt a posztot sem kéne...)
Szóval nálam abszolút tabula rasa-val indult.
A főszereplő Anna, egy erdélyi arisztokrata lány, akinek a családja a kommunizmus idején elveszítette kastélyait - akárcsak a többi arisztokrata család. Jelenleg Budapesten él, de ugyanúgy otthon van Bécsben vagy Erdély bármely részén. Egy kolozsvári temetés alkalmával ismeri meg Gábort (szintén kisemmizett arisztokrata család sarja), akiért kapcsolatát és addigi életét is képes felrúgni, hogy a család becsületét "bármi" áron feltámasszák.
A történet nagy vonalakban ennyi. Nem több. Minden más a mellékszereplők (amikből akad bőven) visszaemlékezései, egy-egy családi sztori elmesélése. Ne lepődj meg, kedves Olvasó, ha a könyv nagy részét elolvastad, történés még semmi, a szerelmi szál sem halad, viszont ismersz már a felmenők közül vagy 50 embert, akiket x vagy y említ.
Érdekes, hogy az olvasás során végig motoszkált bennem a " most hagyom abba" gondolat, mégis valami vitt előre, ami miatt olvastam. Mit olvastam?! Faltam.
Talán Erdély magával ragadó tájai, hangulata? A régmúlt idők és hagyományok őrzése? A nagy telek vagy a húsvéti hétvége? Magam sem tudom.
Benyomások, ízek, illatok, tájak kavarogtak bennem. Lelassult a könyvvel az idő, magukkal sodortak a sorok, oldalak.
Azóta ismét Ugron Zsolnát olvasok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése