Astrid Lindgren neve hallatán sokunknál Harisnyás Pippi vagy Juharfalvi Emil jut eszünkbe. Viszont érdemes az írónő késői művei közt is válogatni, mert a név garancia arra, hogy remek történetet fogunk olvasni.
Egyik legszívszorítóbb karantén olvasmányunknak bizonyult ez a csodálatos testvértörténet, mely két összetartozó lélek, Jonatan és Karl világokon átívelő kapcsolatát tárja az olvasó elé nem kevés fordulattal.
A cselekmény az ifjabb fiú, Karl szemén és érzésein át rajzolódik ki. Jonatan, a világ legjobb testvére életét kockáztatva menti beteg öccsét az égő házból, elnyerve ezzel az Oroszlánszívű nevet. Kalandjaik haláluk után folytatódnak Nangijala mesés hegyei közt, Cseresznyevölgyben és Vadrózsavölgyben. A helybéli lakosok békéjét ugyanis a gonosz, teljhatalomra törő Tengil fenyegeti.
A gonosz elleni küzdelemben a kis Karl is besegít legyőzve félelmét, mert a bátyja iránt érzett hűséges szeretete erőt ad neki tettei véghezvitelében.
" - Segíts! Ments meg! Mondd, hogy a nagyapám vagy!
Nagyon féltem, és biztosra vettem, hogy el fog lökni magától, …"
A kedvenc részemből idéztem. A könyv és a fiúk sorsát eldöntő jelenet, amikorra az írói zsenialitás annyira felkorbácsolja az olvasó érzéseit, hogy míg a válaszhoz érünk, csak potyognak a könnyeink.
Elárulom, nem ez az egyetlen rész.
A könyv 16 részre osztott, amit eleinte esténként egyesével kezdtünk. Aztán ahogy haladtunk a fiúkkal (a főhősök miatt inkább ők tudtak azonosulni a történettel), úgy olvastuk egyre nagyobb iramban, míg végül napközben is többször kérték, hogy folytassuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése